Egyszer csak másként kezd fújni a szél és a nap már nem úgy melenget. Csalhatatlan jele ez a változásnak. Zsigereiben érzi az ember, hogy itt az ősz.
Augusztusban itt jártak a Perseidák. Búcsút intett ez a sok-sok meteorból álló jelenség, melyet más néven Szent Lőrinc könnyeinek is neveznek. Emlékszem régen ilyenkor kifeküdtünk a parkba és számoltuk az elsuhanó fényeket.
Nagyjából kilenc éves lehettem, amikor fejembe vettem, csillagász leszek. Elolvastam mindent, amit a Gyermekkönyvtárban e témában találtam. Próbáltam megtalálni a lehető legtöbb csillagképet. Megfogadtam, hogy ahhoz megyek feleségül, aki vesz nekem egy olyan távcsövet, mellyel mély-ég (Naprendszeren túli) objektumokat is láthatok.
Vagy a Hubble-t. Azzal éppenséggel elégedett lettem volna. 
Örökre beleégett a filmes memóriámba a hosszú ujjú földönkívüli, ahogy a kisfiúval biciklin repültek el a Hold előtt.
Aztán a csillagászati pályafutásom szomorú véget ért, amikor rájöttem mennyi fizikát kell ehhez tanulni. És matekot.
Jujj, de juujj!!:)
Abban az időben azonban elbűvöltek a csillagok és teszik ezt ma is, ha a végtelen éjszakai égre nézek. Az univerzum titkain agyalok és mesélek a gyerekeimnek Cassiopeiaról, hős Perseusról, aki Pegazus hátán mentette meg a gyönyörű Andromédát.
A SkyView-val kémleljük a nyári égboltot és számoljuk a fűben fekve a kis utazókat, akik a Föld közelébe érve égnek el, mindezt azért, hogy az emberek kívánságait teljesíthessék.
Az Aurora Borealis megtekintése is ekkortájt kerülhetett fel a bakancslistámra. Elbűvölő lehet, ahogy a színes fények a kifeszített égboltvásznon festenek pacákat a sötétbe.
Bár sem csillagász, sem űrhajós nem lettem, az ég most is éppúgy vonz, mint gyermekkoromban. Inspirált akkor is, mikor 2013-ban egy épület kinőtte magát a földből a Fagyöngy utca sarkán és nevet követelt magának.
Így lett Aurora. A Fény.
