Az első kép, ami eszünkbe jut ennek a masszázsnak a hallatán, ahogy egy dekoratív hölgy, fehér törölközőbe csavarva fekszik a masszázságyon. Testén furcsa, távolról súlyosnak tűnő fémtálak sorakoznak, arca mégis olyan kisimult, mintha nem is ebben a világban járna.
Azt hihetnénk, hogy ez is csupán egy ügyesen megrendezett marketing fotó. Biztosan ezzel akarják elhitetni velünk, hogy majd egy masszázstól máris egy másik univerzumba csöppenünk, akárcsak a hölgy a fotón, arcunk kisimul és gondjaink egy testünkre helyezett edény feletti suhintására már tova is szállnak. Na persze. Ezt azért mi sem hisszük el. Vagy mégis?
Az megvan, hogy amikor követ dobunk a vízbe, koncentrikus körök keletkeznek, és a hullámok keresztülvonulnak a víz felületén? Na és az, hogy testünk háromnegyede víz? Ez csak azért érdekes, mert egy kezelés során a hangtálak hasonló hatást gyakorolnak ránk mi a kő a vízben. Akár testünkön vannak, akár mellettünk szólaltatják meg azokat, az így előhívott rezgések bejutnak testünkbe és koncentrikus körökben végigáramlanak rajta, megmozgatva a mintegy 100 billió sejtünket. Ilyen módon oldják tehát az energetikai blokkokat és áthangolják az energetikai hullámainkat, hogy azok újra a legmegfelelőbb frekvencián rezegjenek.
Ha ez most kicsit olyan megfoghatatlannak tűnik, megértjük. Ezért álljon itt néhány abszolút kézzel fogható és igazolt hatása ennek az egyedi masszázs fajtának, melyet nem mellesleg az Atlantisban is kipróbálhattok!
A Tibeti hangmasszázst Neked (is) ajánljuk:
- Ha feszült vagy, elfáradtál a rohanó, stresszes mindennapokban
- Ha nehezen megy az elalvás, vagy általános alvási nehézségeid vannak
- Ha gyakran érzel feszültséget nyak- és válltájékon
- Ha emésztési gondjaid vannak
- Ha vérnyomás rendellenességgel küzdesz
- Ha szeretnéd oldani a belső feszültséged, szorongásod
- Ha szeretnél kipróbálni egy igazán különleges stressz kezelő módszert, közelebb kerülni kicsit önmagadhoz