Kilenc éve történt. Az esküvőnk napján. Valahol a templom felé vezető színes levélúton és a másnapi kócos ébredés között. Éreztem, hogy több lettünk.
Talán egy kis tündér bújt a padsorok közé és szorgalmasan lengette pálcáját, hogy erős szálakból szőjjön egy pulóvert, mely alatt mindketten elférünk.
Ezt a pulcsit azóta viseljük, ha szorít, ha meleg, ha kopott, akkor is hordjuk, mert a miénk. Mert sokszor melegít és még többször véd. Mert tud puha lenni és kapaszkodni is lehet bele, ha úgy érezzük zuhannánk. Amíg rajtunk van nem veszünk el, mert a másik tudja merre járunk. Vannak zsebei is. Mostanra van benne egy kislány, egy kisfiú és egy fakó kis kutya.
Ebben a pulóverben érkeztünk a nászútra is, ahol a párától rögtön kis csigákba rendeződött a hajam. A Teide otthona volt a sziget, melyen tíz napot töltöttünk felfedezéssel, kalandokkal. Földöntúlinak találtuk a tájat. Volt sivatag, kopár sziklákkal. Őserdő, ricsajozó papagájokkal. Oxigénhiányos hegyi kajiba, ahol a helyi csipketerítő egy darabjával lettem gazdagabb.
És volt egy örökké fogvatartó illat. A szállodában minden helyiségben, minden szobában éreztük. A napokban részt vettem egy előadáson, ahol lehetőség volt illóolajokkal ismerkedni. A kezembe került egy üvegcse. Lehunytam a szemem, mélyet szippantottam és bumm ott voltam megint a Teide tövében, a szoba ablakában, ahol a hajam begöndörödve mosolygott az Atlanti óceánra.
Citromfű. Mostmár tudom. Ez volt az aroma, ami megédesítette azokat a napokat és a pulóverünket.
Az Aurora holnaptól Vadnarancs illatba öltözik, hogy a ti élményeiteket is beillatosítsuk. Talán nektek is akad egy kardigánotok, egy garbótok, ami szeretne narancs illatban fürdeni.