Amikor születtem a Vízöntő éppen lepacsizott a Halakkal, levette a bolondsapkát és próbálta rávenni valami őrültségre az álmot éppen a szeméből kitörlő vízi brigádot. Hála az istennek éppen akkor dugta ki a fejét a csigaházából a Rák, aki megintette a Vízöntőt, hogy ne olyan sebesen és egyébként is, éppen családi vacsorát készít és ne olyan hangosan!… Szóval el vagyok látva a csillagok által minden égi jóval. Vagy rosszal. Attól függ ki meséli.
Néha visszafog a bennem élő, folyton hátrafelé araszoló Rák, de a ficánkoló halacskák segítenek átbillenni és tovább húzni az élet változásai felé.
Az Aurora csapatával indultunk neki egy jó hangulatot ígérő estének és hamarosan a pár percre lévő Avalonban kötöttünk ki. Szóval gokártoztam. Nem így indultam. Nem is gondoltam. Ingerem sem volt rá, de amikor megláttam a csillogó tekinteteket és az eredményjelzőt, engem is elkapott a versenyszellem és a lelkem tomahawkkal száguldozó indiánná változott.
Mikor a fejemre húztam a tűzvédő maszkot jöttem rá, hogy a vörös rúzs nem volt jó választás. Totálisan elkenődött, pedig még el sem indult a műsor. A sisak összepréselte a fejem, mint satu a gyalulásra váró gerendát.
Elmondták mit mire, melyik gomb mit. Az örömtől és az izgalomtól semmire nem figyeltem. A srác arcán a kétségbeesés azt juttatta eszembe, mikor a Titanicon az árbóckosárban utazó tengerész – akinek csak annyi dolga lett volna, hogy szóljon, ha lát valamit – meglátja a jéghegyet és tudja, hogy ezt jól elszúrta, esélytelen, ezt már el kell engedni…
A nyolc perc, amíg tatamódra keringtem a pályán élmény volt. Este, hideg, szél, amely belekap a szemembe. Aztán lehajtottam a sisakrostélyt. A zsigereimben éreztem a húzást, fék nélkül
mentem, sikongattam, szidtam azt, aki leelőzött és mikor meglengették a kockás zászlót tudtam, hogy nem ez volt az utolsó kalandom itt. Úgy éreztem táltos vagyok, egy musztáng, egy vadakat terelő juhász, aki végigszáguldott a pályán. A rúzs elkenődött, a sisak szétnyomta a fejem, arcomban nyomatot hagyott a varrás. A kezemmel a kormányt fogtam még órákkal később is.
Imádtam.
A többiek szerint cukin vezetek?!