A visszaszámlálás elkezdődött

Nagyon sűrű időszak áll mögöttünk. Micsoda egy ősz volt ez a 2018-as! Novemberben egyetlen egy mély lélegzetvételnyi időnk volt az őszi szünet és az ünnepi hosszú hétvégék után, mielőtt még felcsaptuk a képzeletbeli „Nagy Karácsonyi Készülődés” kézikönyvét!

Ha a valóságban is létezne egy ilyen könyv, úgy képzelem tele lenne színes képekkel dekorációs ötletekről, selyemszalag és színmintákkal, tudjátok olyasmi, mint amilyen a Jóbarátokban is volt Monicának az esküvőszervezésről  😀

Viszont mivel ez a könyv (egyelőre) csak a fejemben létezik, kénytelenek vagyunk a több éves tapasztalatra és rutinra hagyatkozni, na meg egymásra, a kollégákra természetesen.  Ennek a komoly szaktudásnak és csapatmunkának köszönhetően pedig velünk soha, egyik évben sem fordult még elő, hogy egy boltba kétszer is vissza kellett menni advent első vasárnapja előtt egy nappal, mert elfelejtettük megvenni a gyertyákat a koszorúkba. Aztán az se volt még soha, amikor a karácsonyfa díszítése közben derült ki, hogy a rendelkezésünkre álló égősor mennyisége csak akkor lenne elegendő, ha azt darabokra tépnénk, és úgy lógatnánk fel. Kár, hogy akkor úgy meg már nem világít, pedig az idegrendszerünkre igazán felszabadító hatással lett volna. No de ez nem történt meg sosem, ugyebár. Aztán az is kellemetlen lehet, amikor a fa felállításakor derül ki, hogy a nagy gonddal kiválasztott, bonyolult matematikai egyenletekkel körbe-keresztbe lemért ezüstfenyő bizony maximum két külön részletben fér be a helyére. Ilyet is hallottam már, hogy van, akinél ez így volt egyik évben. De nem, nem az Atlantisban.

Sajnos gyakran hajlamosak vagyunk túlstresszelni az ünnepi készülődést
Sajnos gyakran hajlamosak vagyunk túlstresszelni az ünnepi készülődést

Itt ugyanis minden olajozottan működik, kérem szépen! Listát írunk, vásárolunk, dekorálunk, mézeskalácsot csomagolunk és fát díszítünk. Közben pedig sosem felejtjük el szeretni egymást és egyáltalán nem akarjuk néha megdobni a másikat egy jókora gömbdísszel, amikor az már negyedjére szavaz cigiszünetet magának, mindezt a legnagyobb készülődés kellős közepén  😀

Na jó, most már bevallom, hogy fenti szöveg komoly öniróniát tartalmaz, a történetek pedig valós eseményeken alapszanak, némi túlzással természetesen, de csak a drámai hatás kedvéért. Van azonban egy pillanat minden évben, ami bár tényleg csak egy röpke szempillantásnyi idő, az teljes valóságában a miénk, dolgozóké.

A pillanat, amikor az összes ünnepi dekoráció végső helyére kerül, a karácsonyfa fényes díszei és égősorai pedig beragyogják a szálloda földszintjét.  Végül mindig elegendő a gyertya, megfelelő hosszúságú a girland és kellően fényes a csúcsdísz. Egy pillanatra még a legkritikusabb dekoratőr kolléga (aki nem én vagyok), arca is mosolyra derül, s együtt gyönyörködünk a csodában, amit létrehoztunk. Idén is, közösen.

A dekoráció, a programok és az egész karácsonyi hangulat megteremtése természetesen elsősorban a Vendégeket szolgálja. Nekünk mégis fontos, hogy miközben ezen dolgozunk, szívből tegyük, akárha a saját családunkkal tervezett karácsonyra készülnénk.

family-vacation

HURRÁ NYÁR

A nyarat mindenki várja. Az egész éves fáradalmakat hosszabb idő alatt lehet kipihenni, nem elég rá egy hosszú hétvége. Ezek a nyári nyaralások nem csupán pihenést és kikapcsolódást nyújtanak, hanem olyan életre szóló élményeket is, melyeket szívesen emlegetünk az év többi napján. 24.900 Ft / fő / éj Részletek >

hotelaurora-csomag-gorog-napok-2022

GÖRÖG NAPOK AZ AURORÁBAN

Lenyűgöző táj, égszínkék tenger, eldugott öblök, a levegőben áradó évezredes múlt. Ez Görögország, ahol mérhetetlen kedvességgel, közvetlenséggel, életigenléssel találkozhatunk. A görög emberek szeretik, élvezik az életet – örök fiatalok. 28.908 Ft / fő / éj Részletek >

Hasonló cikkek

Kövess minket Facebookon