Ha azt mondom, hogy egy szállodában sokféle ember megfordul, senkinek nem árulok el vele nagy titkot. Igen, én is tudom, hogy sokan előszeretettel skatulyázzák be az embereket, a szállóvendégeket ez alól nem felmentve. Jómagam viszont inkább abban hiszek, hogy ahányan vagyunk, annyi félék! 🙂
A szállodai vendégkörnek azonban mégis van egy olyan kis társasága, csoportja, ha úgy tetszik, akiket még én is kicsit leválasztva a többi vendégtől, külön kategóriába sorolok. Azt sem tagadom, hogy alkalomadtán meg is figyelem őket, a viselkedésüket és a reakciójukat bizonyos helyzetekben.
Nem mások ők, mint a kisgyermekes apukák!
Lelkes, szerelmes rajongók ők, s ezzel egyben kemény, mindennapi hősök is. Ők azok, akik ha arra van igény, bátran felveszik a négykézlábas pozitúrát a játszószobában, vagy éppen lelkesen fűzik a gyöngyöt a hétvégi kézműves programon.
Köztük is vannak merészebbek, akik egy-egy foglalkozáson már az elején belevetik magukat a faragásba, színezésbe és hajtogatásba. Kitartóan segítik az itt-ott bizonytalanul megremegő kis kezeket, bátorítanak és dicsérnek.
Vannak, akik nehezebben oldódnak, ők általában a kézműves asztal egyik távolabbi pontján foglalnak helyet és onnan figyelnek. Ilyenkor talán sokaknak úgy tűnhet, csak fél szemmel. Nos, a magam részéről végig néztem már jó néhány kézműves foglalkozást és játszóházas programot, ennek ismeretben pedig bizton állítom, ezek az édesapák rendületlen éberséggel vannak jelen a teremben.
Nem tudom, ki, hogy van vele, de nőként számomra kevés olyan szívet melengető látvány van, mint amikor egy édesapa táncolni tanítja a kislányát a lobbyban. Csak úgy, egy átlagos vasárnap délelőtt. Az Atlantisban ilyet is látni.
Ezúton üzenem minden édesapának, hogy táncoljatok, játszatok és színezzetek a gyerekekkel együtt bátran! Ezzel nem csak nekik és magatoknak ajándékoztok boldog pillanatokat, de sosem tudhatjátok, ki figyel éppen a háttérben, s kinek mutattok utat 🙂
