Augusztus – a nyár utolsó hivatalos hónapja, „befejező epizódja”. Megkezdődik a készülődés az iskolakezdésre, lassan a nyaralós bejegyzéseket is felváltják majd a hétköznapi kacsás és cicás videók.
Szerencsére a Hotel Atlantisban még javában tart a nyári zsongás. A medencék vizének tükre egy percig sem feszül, a teraszon szakadatlan izzik a grill, a fagyis hűtőszekrény előtt szűnni nem akaró érdeklődés zajlik.
Amíg Vendégeink zavartalanul élvezik jól megérdemelt, gondtalan vakációjukat, a háttérben mi a nyár egyetlen, de annál jelentőségteljesebb ünnepére készülünk. Hamarosan újra itt van augusztus 20-a, az Államalapítás és az új kenyér ünnepe. Itt Hajdúszoboszlón pedig, Debrecentől csupán 20 km-re, ez a csodálatos ünnep együtt jár a hetedhét országon át is híres Debreceni Virágkarnevál megrendezésével.
Bár a fesztivál egy teljes hétig tart, a legnagyobb érdeklődés természetesen mindig a több méter magas, önálló járművekkel mozgatott virágkompozíciók iránt nyílik. Ezek a lenyűgözően látványos, kézzel készült művek mind egy-egy történetet, legendát hivatottak nekünk elmesélni. A rendezvény záróakkordjaként a virágkocsik táncosok és hagyományőrző együttesek kíséretében haladnak végig Debrecen városán. A felvonulást végül a Nagyerdei Stadionban megrendezett színvonalas gálaműsor, a pezsgő utcabál és az elmaradhatatlan tűzijáték koronázza meg.
Az 1966 óta, néhány kihagyással minden év augusztus 20-án megrendezett karnevál valóban nagyon látványos, maradandó élményt nyújtó programlehetőség. Azoknak a családoknak pedig, akik a Hotel Atlantist tűzték ki az ünnepi hétvége helyszínéül, izgalmas programokkal készülünk szállodán belül is.
Bár a részletes programterv még gyártás alatt van, annyit már most elárulhatunk, hogy kedvenc bűvész-bohócunk ezúttal is tiszteletét teszi, de egyedi lovas programon is lehetősége lesz részt venni minden kedves Vendégünknek.
Ha Ti sem szeretnétek kihagyni a Debreceni Virágkarnevál mesés bemutatóját, kössétek össze utazásotokat egy wellness pihenéssel és foglaljatok szállást itt!