Épp az egyik kedvenc helyi kávézóm teraszán üldögélek. Előttem laptop, a lattém pedig már felém tart. Csodálatos, hogy október közepén ilyen ragyogó napsütésben fürdethetem az arcom. A legjobb az egészben persze az, hogy most az irodában kellene lennem, erről viszont itt senkinek nem kell tudnia. Cinkos mosolyra kanyarodik a szám szeglete, amit a kávémba kortyolva rejtek el.
Az igazság az, hogy éppen bejárati ajtót cserélnek a lakásomban, a munkát meg valakinek felügyelni is kell ugyebár. Meg hát annyi mindent hall az ember, ki enged be szívesen idegeneket a házába úgy, hogy ő nincs ott? Még az kéne, hogy mire hazaérek se bejárati ajtó, se lapos TV! Szóval én bizony töredelmesen bevallottam az igazat a főnöknek, akit szerencsére ritka megértő személyiséggel áldott meg az ég, és a nap további részére jóváhagyta távolmaradásomat. Rohantam hát haza, hogy mire jönnek a tisztes és napjainkban már csak nagyítóval fellelhető szakemberek, készen álljak minden jellegű felügyeletre és segítségnyújtásra.
Érkezésükkor aztán biztosítottak róla, hogy pik-pakk kikapják a régit, beteszik az újat, eltakarítanak és igyekeznek csendben dolgozni, már amennyire ez ilyenkor lehetséges. Én pedig kiültem a konyhába, hiszen még dolgoznom kell, irodai körülmények hiánya ide vagy oda, a munka nem végzi el saját magát.
Aztán megszólalt a fúró. S ez a hang, alázatosan bevallom, azonnal meggyőzött engem arról, hogy jobb helyen leszek én a házzal szembeni kávézóban, mint láb alatt a lakásban.
Minél tovább üldögélek itt, annál biztosabb vagyok a döntésem helyességében. A latte illata kellemesen cirógatja az orromat. Édes íze lágyan kényeztet, meg mernék rá esküdni, hogy van benne valami titkos hozzávaló. Egy olyan, amit a baristák páncélszekrényben őriznek, s a hozzáférés csupán a kiválasztottaknak adatik meg.
Ekkor eszembe jut az Atlantis sütőtökös lattéja. Az ottani „titkos összetevő”. Hirtelen arra vágyom, hogy a szálloda teraszán lehessek. Szürcsölgetném a habos kávémat, azt, amelyik leginkább olyan, mint az ősz ízei egy pohárba zárva. Gondolatban tovább kalandozom, a desszertes hűtőig meg sem állok. Islert vagy csokimousse tortát válasszak? Kérjek inkább somlóit? De a lúdláb szelet is annyira finom!
Hiába kedves nekem ez a kávézó és hiába a finom ital, ahogy a kézműves sütikkel megrakott pult is. Nincs még egy hely, ahol annyira gazdagon illatozik a sütőtökös latte, s ahol a sütemények tetején roppanó csokoládé hangja libabőrösre festi a karomat. Vajon az Atlantisi cukrászoknak is van egy páncélszekrényük, ahol a titkos összetevőket tartják?