A nyakamon, tudjátok a tarkó és a lapocka közötti területen kialakult egy tudományos nevén Banyapúp nevű képződmény, ami kb 94 éves dédnagyanyám hátán volt a közel száz éves batyucipeléstől és a zsíros bödön fölé hajlástól. Nem hibáztatom a gyerekeim, de volt hozzá közük, hogy ez a kellemetlen csigolyákból és izomból született vizuális élmény a hátamra kerüljön.
Amikor nekem azt mondják, nem lehet, a betyárbecsület és a nemesi vér fellázad bennem és forrongva köpi a világba, hogy de azért is. Így amikor az ortopédus tíz ezerért megmondta, hogy a púp marad, ezzel már együtt kell élni, hát leszállt az agyamra a köd.
Azt meséltem, hogy családfám szerint az egyik rokonom úgy halt meg, hogy felemelt egy vagont, mert azt mondták neki, hogy nem bírod Bátya?! Bátya felemelte és gyors halált halt. Családi sztorizgatáskor a fejek ilyenkor egyszerre bólogatnak elismerően: “ De megemelte!”
Nos, óvatosan közelítettem a témához, de azt tisztán láttam, valamelyikünknek itt mennie kell. Nem neveztem el, de a Gyűrűk urában láttam egy gyereket hasonló problémával és ez megihletett.
Aztán jött a jóga. Mint Bátyát a vagon, dózerolt le és izzasztott heti kétszer a terem padlóján.
Elmondom, hogy azóta minden kedden és csütörtökön meghalok kicsit. A jóga nehéz. Folytonos gyakorlással, fájdalommal kikövezett a fejlődés útja. A sok munkát nálam alapból meg kell szorozni hárommal, legalább néggyel. Nagyon merev vagyok. Nagyon. Sajnos ez igaz a jellememre is. Nehezen hajlok, inkább török, ami jobban fáj.
Már Bruce Lee is megmondta, hogy a legkeményebb fa törik a legkönnyebben. Tehát célom, hogy bambusszá váljak.
Két év után még nem vagyok bambusz, de jobb napokon meg tudom vakarni a bokám nyújtott lábbal és ez jó. A legjobb pedig, hogy Frodovics idő közben távozott. Lehet már az örök vadászmezőkön nyomorít egy másik hátat. Légy résen! Ha megjelenik, gyere jógázni!