Kultúrák találkozása az Auroraban

Azt mondják, ebben az időszakban elvékonyul a határ, ami az élők és a már eltávozottak között húzódik. Azt is mesélik, hogy az átjárás egymás világába sokkal könnyebb, mint bármikor máskor.

Fura feszültség rezeg, mikor arra gondolok, hogy a kulturális különbségek az embereket mennyire megosztóvá teszik. 

Amerikai ünnepként tekintünk a Halloweenre és mérgelődünk, mikor boszorkány- és macskajelmezt viselő gyerekeket látunk nevetve szaladni az utcákban. 

Mert micsoda szentségtörés és kárhozat ezen emelkedett ünnepen a nevetés és a bolondság!

Ez a valójában kelta ünnep azért létezik ma is és hozzáteszem régebben, mint a katolikus Mindenszentek, mert a természeti népek hittek abban, a szeretteink mellett negatív erők is munkálnak ezeken a napokon, akik képesek a még élők testébe költözni. Így ijesztő jelmezt viseltek és igyekeztek megtéveszteni az ártó szándékkal érkezetteket. 

Ez a jelenség nálunk is működik, mikor gyertyát gyújtunk. A tiszta fény segíti a lelkeket, hogy a saját oldalukon maradjanak, odataláljanak.

Az elcsendesülés éppúgy része az ünnepnek, mint az élet igenlése. 

Az Aurora-ban tökfaragással, narancsos sütőtökkrém levessel, meleg teával és finom illatokkal várjuk ezeket a napokat. 

family-vacation

HURRÁ NYÁR

A nyarat mindenki várja. Az egész éves fáradalmakat hosszabb idő alatt lehet kipihenni, nem elég rá egy hosszú hétvége. Ezek a nyári nyaralások nem csupán pihenést és kikapcsolódást nyújtanak, hanem olyan életre szóló élményeket is, melyeket szívesen emlegetünk az év többi napján. 24.900 Ft / fő / éj Részletek >

hotelaurora-csomag-gorog-napok-2022

GÖRÖG NAPOK AZ AURORÁBAN

Lenyűgöző táj, égszínkék tenger, eldugott öblök, a levegőben áradó évezredes múlt. Ez Görögország, ahol mérhetetlen kedvességgel, közvetlenséggel, életigenléssel találkozhatunk. A görög emberek szeretik, élvezik az életet – örök fiatalok. 28.908 Ft / fő / éj Részletek >

Hasonló cikkek

Kövess minket Facebookon