Talált tárgyak osztálya – Szállodában

Veletek előfordult már, hogy utazásotok során a szállodában felejtettetek valamit? A Hotel Atlantis „Talált tárgyak osztálya”, tisztességes nevén a Recepció, évről évre bővíti az itt hagyott holmik listáját.

Leggyakrabban mobiltelefon és táblagép töltők akadnak áldozatául a Vendégek feledékenységének, de szemüvegek, ruhadarabok és játékok terén is nagy a választék.  Ezekért a holmikért ritkán jelentkeznek a tulajdonosaik, előfordult már azonban olyan eset is, amikor egy év után érdeklődött valaki az itt felejtett nadrágja iránt. A Vendég legnagyobb meglepetésére vissza is kapta a ruhadarabot, a sajnálatos csak volt, hogy az idő elteltével mintha kicsit összement volna a textil…
Ki érti ezt? 😀

Az Atlantisi recepciósok elmondása szerint, szerencsére a legtöbben azonnal jelentkeznek az itt hagyott értékeikért. Ezeket természetesen mindig postázzuk is a tulajdonosaiknak. A fontos gyógyszerek, legkedvesebb plüss állatok, adattárolók és széfben hagyott hivatalos okmányok mellett, azért adtunk már fel néhány érdekesebb csomagot is. Ilyen volt a fogszabályozó, a hallókészülék, a női táska, tele annak minden hétköznapi kellékével, de címeztünk már csomagot egy teljes szekrény tartalmával is, amit egész egyszerűen elfejtettek elutazáskor magukkal vinni a szoba lakói. Hogy miért nem tűnt fel nekik, hogy érkezéskor még nehezebb volta bőrönd? Mi azt gyanítjuk, ez csakis a sok vásárfia miatt lehetett 🙂

Talált tárgyak osztálya – egy Szállodában2
Talált tárgyak osztálya – egy Szállodában

Bármi legyen is az igazság, az Atlantis szeme már rég nem rebben, ha itt felejtett tárgyakról van szó! Természetesen a legbiztosabb mindig az, ha a szállodából történő kicsekkolás előtt még utoljára szemrevételezitek szobátok polcait és a széfet is. Amennyiben azonban mégis itt marad valami, ne habozzatok jelentkezni érte a Recepción egy pontos névvel és címmel!

family-vacation

Aqua-Palace élmények

Vízi wellness élményektől a még hűvösebb őszi idő sem foszthatja meg Vendégeinket. Csobbanjon, csúszdázzon a szomszédos Aqua-Palace komplexumában, a belépőket kedvező csomagajánlatunk tartalmazza. 25.900 Ft / fő / éj Részletek >

wellness-szolgaltatasok

AURORA PIHENTETŐ NAPOK

Gyere és kóstold meg a magyar ízvlágot pénteken, majd merülj el az olasz ínyencségek mámorában szombaton. Nem fogsz csalódni! 16.049 Ft / fő / éj Részletek >

Hasonló cikkek

Kövess minket Facebookon