Ahogy annak már korábban itt is hangot adtunk, az Atlantisban mi mind imádjuk a nyarat.
A nyári szünet beköszöntével Hajdúszoboszló leveti a testet-lelket kellemesen melengető szaunagőzös, termálvíz illatú gúnyáját és hűsítő, mediterrán hangulatot ölt. Bár a téli légkör meghittsége is abszolút megér egy cikket, úgy gondoltuk azzal inkább a hűvösebb időkben szórakoztatunk majd titeket. Ha most tennénk, az kicsit olyan lenne, mint a Reszkessetek betörőket nézni húsvétkor 😀 Ugye?
Szóval most nyár van. A reggeltől estig tartó szikrázó napsütéssel pedig nem csak a klímaberendezéseket gyártó cégek népszerűsége nő, de azon kérdések száma is, hogy hol nyaraljon idén a család? Nos, elfogultságunkat cseppet sem palástolva, most összegyűjtöttünk Nektek 5 okot arra, hogy miért a Hotel Atlantis a legjobb dolog, ami történhet Veletek idén nyáron!
Figyelmeztünk! A következő tartalom spontán szobafoglalást idézhet elő!
- Mert Hajdúszoboszlón van, Hajdúszoboszlón pedig Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, ahová egyébként boldogan átsétálhattok a szállodából is, hiszen a strandbejárat csak húsz méterre található!
- Mert Superior szobáink olyan tágasak, hogy akár négyen is elfértek bennük anélkül, hogy felárat kellene fizetnetek egy nagyobb szobatípusért!
- Mert az Atlantis grill pultjában készülnek a nyár legmenőbb kajái!
- Mert profi cukrászaink ilyen desszertekkel segítenek Nektek felvenni a harcot az alacsony vércukorszint ellen 😀
- Mert ha lecsap egy nyári zápor, fedett wellness részlegünk 4 medencéje és 8 szaunája még mindig rendelkezésetekre áll!
+1. Mert a weboldalunkon találod a legjobb ajánlatokat és az innen beérkező foglalásodat azonnal megerősítjük!