

Mit is rejt az őszi szünet?
Isten látja lelkem, szeretem az őszi szünetet! A gyerek persze nem, mert a Hámori Waldorfba jár és ott egészen máshogy működnek a dolgok. Gravitáció persze
Isten látja lelkem, szeretem az őszi szünetet! A gyerek persze nem, mert a Hámori Waldorfba jár és ott egészen máshogy működnek a dolgok. Gravitáció persze
Amikor Julia Gaggia belépett az életünbe megváltozott minden, amit addig a kávézásról gondoltunk. Két éve történt, amikor rájöttünk, szükségünk van valamire, ami ébren tart a
Vasárnap mindig lassabban indul a napom. Hosszan húzom az alvás és az ébrenlét közötti vékony fonalat. Tekerem magam köré vastag, meleg takarómat, miközben próbálok visszacsöppenni
Babaarca ne tévesszen meg senkit! Előző életében bizonyára Napoleon volt. Gabika oly harciassággal vezeti öt tagú seregét a szálloda tisztaságáért vívott harcban, hogy a franciák
2015 körül még kicsit több időm volt és rákaptam a Pletykafészek alias Gossip Girl elnevezésű sorozatra. Nem tudom mond-e bárkinek valamit az a név, hogy
Fáradtan indulunk az Aurora-ba. A mai napom teljesen átlagos. A gyerekek szétnyúztak, az időjárás pont az a fajta, amitől falra másznék. Meleg és párától terhes.
Mi, itt a Hotel Atlantisban minden évben gyermeki izgalommal várjuk a nyár beköszöntét. Kedves időszak ez számunkra, hiszen nem csak Hajdúszoboszló, de a szálloda is
Az Apollo 13 legénysége tudna mesélni arról, hogy miért is nem vesznek ki szobát a tizenharmadik emeleten és miért kerülik el nagy ívben a 13-as
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |